Jó hír a Japánba utazni vágyó embereknek! :D

Nem olyan régóta -- pontosabban 2017. február 14-e óta -- végre Magyarország is bekerült azon országok közé, ahonnan az emberek igényelhetnek Japánba úgynevezett "working holiday" vízumot, ami 1 évre szól! :D

Röviden összefoglalom, hogy eddig milyen vízumokkal lehetett kint tartózkodni (ezekről bővebben írtam egy régi facebook bejegyzésemben):
- turista vízum: ezt igazából nem is kell megigényelni, csak simán kimegy az ember, és ezzel maximum 3 hónapot tartózkodhat kint, és nem tanulhat, nem dolgozhat, csak, ahogy a neve is mutatja: turistáskodhat
- tanulói vízum: ha valaki ösztöndíjat nyer Japánba, akkor az iskolája automatikusan intéz neki olyan hosszú időre szóló vízumot, amennyi időre az ösztöndíj szól
- munkavállalói vízum: ha az ember valahogy nagy nehezen talál egy olyan munkahelyet Japánban, amelyik vállalja, hogy alkalmaza, akkor az az munkahely intéz neki határozott időre szóló munkavállalói vízumot, amit aztán meg lehet újítani, ha a munkahely hajlandó tovább is alkalmazni (ezt csak azért nehéz szerezni, mert sok cég olyan embert szeretne felvenni, aki MÁR kint lakik, és MÁR van ilyen vízuma, tehát ez sokszor egy ördögi kör, és nehéz ebből kitörtni, bár nem lehetetlen)
- házastársi vízum: azt hiszem, ezen nem kell sokat magyarázni. :) Ha valaki összeházasodik egy japán állampolgárral, akkor kaphat ilyet -- ettől viszont még nem lesz automatikusan japán állampolgár.

A "working holiday" vízum, ahogy a neve is elárulja, ötvözi a munkavállalást és az utazgatást, turistáskodást.
Ennek keretében lehet munkátvállalni, de maximum 3 hónapig lehet egy helyen dolgozni, utána új munkahely után kell nézni, mert az egész arról szólna, hogy az ember max azért dolgozik, hogy az utazási költségeit fedezze.

Próbáltam összeszedni erről minden fontos infót, de meg kell jegyeznem, hogy mivel Magyarországra ez csak kevés ideje érvényes, alig találni valamit erről magyarul, ezért a dolgok nagy részét angol nyelvű oldalakról szedtem. Emiatt lehetnek olyan szempontok, dolgok, amik ránk kicsit máshogy érvényesek. Aki 100%-ra akar menni, annak az a tuti, ha felhívja a budapesti japán nagykövetséget.

Azok pályázhatnak erre, akik:
- 18 és 30 év közöttiek
- érvényes útlevelük van, ami az egy éves vízum végén is még érvényes lesz
- jó egészségnek örvendenek
- nem büntetett előéletűek
- betartják majd a japán törvényeket
- nem szorul rájuk útközben senki (pl. gyerek vagy beteg rokon), és ha valakivel mégis együtt utaznak, annak is van érvényes vízuma
- még nem kaptak előtte "working holiday" vízumot (tehát csak egyszer lehet ezzel a lehetőséggel élni életünkben)
- van annyi pénzük, hogy ki tudják fizetni vissza is repülőjegyet, és ott Japánban is fedezni tudják a lakhatást, egyéb kiadást, ha nem találnak egyből munkát (külföldi oldalkon azt írják, hogy ha már van repülőjegy véve, akkor olyan félmillió forinttal, vagy még többel kell számolni!) Ezt banki bizonylattal kell tudni igazolni!

Amely munkahelyeken tilos dolgozni:
- bárok
- nightclub-ok
- szerencsejáték barlangok
Tehát bármi olyan hely, ami egy kicsit is alvilági jelleget ölthet -- és/vagy ahol éjszaka is kell dolgozni. Nagyon szigorúan veszik az ilyen szabályokat, és ha lebukik valaki, azonnal kitoloncolják, és akár egy életre is kitilthatják az országból!

Egyébként állítólag elég könnyű megkapni ezt a vízumot.
Jelentkezni kell a nagykövetségen, ahol egy rövid interjút is lefolytatnak az ügyben.

Sajnos arról még mindig nincsen információ, hogy évente hány embernek adnának ilyen vízumot Magyarországon, illetve a partner országokat felsoroló oldalt még mindig nem frissítették, ezért a pontos procedúra még nem látható. Egyelőre tényleg az a legbiztosabb, hogy fel kell hívni a magyarországi nagykövetséget, és tőlük kérni személyesen részleteket.

Annyit azért lehet tudni, hogy más országokban hogy megy a jelentkezés, és valószínűleg hasonló lesz itthon is.
Amiket össze kell szedni:
- netről letölthető jelentkezési lap
- egy fél évnél nem régebbi, 4,5 x 4,5 centis igazolvány kép
- egy oldalas, A4-es lapra gépelt önéletrajz (ez majd kinti állások megpályázására is használva lesz, ezért érdemes jól megírni, azon kívül a japán önéletrajzokon mindig szokott lenni fénykép, amin érdemes komolyan kinézni, öltönyben, ingben, stb.)
- útiterv, hova szeretnénk menni, hol tervezünk megszállni (ennek nem kell túl részletesnek lennie, de a szállás áraknak utána kell nézni, és fel kell tüntetni)
- pénzügyi terv: részmunkaidőben vagy teljes állásban kívánunk-e majd dolgozni, illetve mennyi saját tőkénk van (ezt állítólag már sokkal alaposabban ellenőrzik, utánaszámolnak, hogy biztos ki fogsz-e tudni jönni a pénzből)
- A4-es lapra gépelt indoklás, hogy miért jelentkezel erre a vízumra,mármint hogy miért érdekel Japán és mit szeretnél ott megnézni (azt hiszem, ez talán a legkönnyebb feladat :) )
- orvosi igazolás, hogy egészséges a pályázó

Ha megkaptuk a vízumot, az igazi ügyintézési nehézség igazából itt kezdődik: a munkakereséssel.
Mikor kijutunk Japánba, csomó mindent el kell intézni, pl. beregisztrálni külföldiként, mobil telefont szerezni, bankszámlát nyitni, és a japán bürokrácia durvább, mint bármi, amit eddig tapasztaltam. Ösztöndíjasként átestem ezeken én is, de volt mellettem önkéntes segítő diák, aki elkísért ezekre a helyekre, és állta velem a sarat.

De ezt csak azért mondom, hogy lélekben felkészítsek mindenkit, mibe vágja a fejszéjét, ne ott érje a sokk. :)

Ami a lehetséges munkákat illeti, szerencsére elég széles a paletta, csak azon múlik, hol találunk olyan helyet, ami ideiglenesen is alkalmaz minket -- és persze a hozzáértésünk is megfelel nekik. El lehet helyezkedni:
- éttermekben (de éjszakai műszakban nem!)
- tanítani is lehet (bár leginkább anyanyelvű angolokat keresnek, a magyar nyelvre meg nem nagyon van kereslet, de azért nem lehetetlen külföldiként sem angolt tanítani, csak ahhoz érdemes letenni a TOEFL nyelvvizsgát kimenetel előtt)
- fordítói munkákkal (de ugyanaz a helyzet, mint a nyelvtanítással) 
- színészkedéssel, modellkedéssel (komolyan!)
- IT-s melókban
- egészségügyben
- adminisztrációs, logisztikus munkakörben
- ügyfélszolgálatosként

És vannak még más területek is, de elsősorban ezeket találtam. Azt azért nem árt tudni, hogy legtöbbször vagy azon a területen szerzett diploma, vagy sok év tapasztalat szükséges ahhoz, hogy felvegyék az embert, illetve sokszor kérnek magas szintű japán nyelvtudást (N2 vagy N1 szintet), ezért képzettség nélkül inkább éttermekben lehet elhelyezkedni, vagy színész szerepeket vállalni (külföldieket előszeretettel alkalmaznak kisebb szerepekre).

Akit bővebben érdekelnek a lehetőségek, körülnézhet az alábbi álláskereső portálokon (a hirdetések mind angolul és/vagy japánul vannak)
Gaijin Pot
Career Jet
Japan Times
Jobs In Japan
Dai Job

Még mindig közel sem olyan könnyű, mint EU-n belül munkát találni, de ez az új vízum lényegesen lendít a helyzeten, és akár egy ugródeszka lehet egy későbbi kitelepedéshez, ha az ember tapasztalatot szerez és kapcsolatokat épít. :)

Felhasznált források, hasznos linkek (angolul):
http://www.guillaumeerard.com/life-in-japan/guides-and-how-to-s/how-to-get-a-working-holiday-visa-in-japan
http://www.guillaumeerard.com/life-in-japan/guides-and-how-to-s/how-to-find-a-job-in-japan
http://www.mofa.go.jp/j_info/visit/w_holiday/
http://www.mofa.go.jp/press/release/press4e_001477.html
http://www.mofa.go.jp/files/000228290.pdf
http://www.paulsadventure.com/japanvisa/

 (Ez az írásom a Magyar-Japán Baráti Társaság (MJBT) "Kizuna" című folyóiratában jelent meg, e hónapban, de beleegyeztek, hogy ide is kitegyem. A japán nevek átírása itt a magyar kiejtés szerint történt.) 

Kis Erdő, Folyótorkolat, Magas Híd, Fenyőfa Töve... Ha azt mondom, hogy ezek emberek személynevei, akkor sokaknak valószínűleg inkább az indiánok jutnak eszükbe, semmint a Távol-Kelet.
Ám a fent említett példák mind gyakori japán vezetéknevek – Kobajasi, Kavagucsi, Takahasi és Macumoto – fordításai.

A japán vezetéknevek kialakulása merőben különbözik az őt környező országok szokásától, Kínában például már 3000 éve léteznek vezetéknevek, míg a felkelő nap országában ez mindössze alig több, mint 100 éves hagyomány.
Ami szintén eltér, hogy míg Kínában csak párezer családnév ismert – és ez az egymilliárd számú lakosra levetítve igen csak csekély szám –, addig Koreában még annyi sem: kevesebb, mint 300. Ezzel szemben Japánban egyes becslések szerint ezer emberre jut egy vezetéknév.

A japánok nagy része sokáig nem rendelkezett családnévvel, a nemesi származásúakat leszámítva.
Ezt 1587-ben egy törvény kifejezetten megtiltotta minden, nem szamuráj-származású lakosnak; odáig nem vették ezt annyira szigorúan.
De onnantól olyan kiváltságnak számított ez, hogy a XIX. században volt olyan daimjó (vidéki feudális hadúr), aki pénzért árult vezetéknevet az arra nem jogosultaknak.
Persze ha egy falun belül több közembert is ugyanazon az utónéven hívtak, akkor azért valahogy próbálták megkülönböztetni őket. Emiatt nem hivatalosan hozzábiggyesztettek valamilyen jelzőt a nevük mellé, pl. az apjuk nevét, a mesterségüket, vagy szülőhelyüket, de ez nem volt formálisan elismerve.

A Meidzsi-restauráció alatt viszont többek között ezt is megváltoztatták: 1898-ban egy rendeletben kifejezetten kötelezték a lakosságot, hogy onnantól minden családnak legyen vezetékneve is, hogy a társadalom minden tagját be tudják regisztrálni egy központi adatbázisba.

Voltak, akik az addig is nem hivatalosan használt megkülönböztető jelzőt, pl. az apjuk nevét választották erre a célra; legtöbben papokhoz fordultak, hogy azok találjanak ki megfelelőt, de olyanok is akadtak, akik egyszerűen csak maguktól alkottak egyet. Például úgy, hogy széttekintettek, milyen természeti, környezeti dolgokhoz laknak közel, és arról nevezték el magukat.
De maguk a felkért papok is sokszor ehhez a módszerhez folyamodtak.

Mivel a legtöbb közember földműves volt, nem csoda, hogy annyi családnévben szerepet kapott a „rizsföld” (田) szó, amit vagy „ta”-nak vagy „da”-nak ejtenek.
Például Tanaka (田中 = „rizsföldön”), Hirota (広田 = „széles rizsföld”), Terada (寺田 = „templom-rizsföld”), Haruta (春田 = „tavasz-rizsföld”), Higasida (東田 = „keleti rizsföld”), Isida (石田 = „kő-rizsföld”).

A rizsföldön kívül gyakori visszatérő elem sok más természeti képződmény is, például 川 = „folyó” [kava / gava], 山 = „hegy” [jama], 原 = „mező / föld” [hara / no], 松 = „fenyő” [macu], 沢 = „mocsár” [szava / zava], 杉 = „cédrus” [szugi], 栗 = „gesztenye” [kuri], 竹 = „bambusz” [take / dake].
Ezeket egymással is lehetett kombinálni, pl. 山川 = „hegy + folyó” [Jamakava / Jamagava].

Melléknévvel is egyedibbé tehették, például ha hozzátoldották a „kicsi” (小) vagy „nagy” (大) írásjelét.

Ilyen nevek például a Kohara (小原 = „kis mező), Kojama (小山= „kis hegy”), Ójama (大山 = „nagy hegy”), Ótake / Ódake (大竹 = „nagy bambusz”).
Az égtájak hozzáillesztése is számtalan újabb verziót eredményezett, például Kitagava (北川„északi folyó”), Kitamura (北村 = „északi falu”), Higasida (東田 = „keleti rizsföld”), Minamijama (南山 = „déli hegy”), Nisimacu (西松 = „nyugati fenyő”).

A mai japán vezetékneveknek majdnem 90%-át ilyen elhelyezkedést leíró szavak teszik ki – legyen szó akár természeti elemek alapján betájolt pontról, akár konkrét falvak, városok neveiről.
A maradék nagy része pedig általában szakmák, régi nemzetségek nevei.

A lehetséges kombinációk számát fel sem lehet mérni.
Arról nem is szólva, hogy az írásjegyeknek több kiejtése létezik, ezért ha látunk is egy nevet leírva, nem biztos, hogy első tippre úgy fogjuk kiolvasni, ahogy azt a név használója anyakönyveztette.
Például a „hegy” és „száj/nyílás” kombináció (山口), kiejthető úgy, hogy Jamagucsi, Jagucsi, Jamakucsi és Jamanokucsi.
Ezért az a legbiztosabb, ha az illető szóban is bemutatkozik.

Másik felmerülhető probléma, hogy ha egy névnek csak a kiejtését halljuk, akkor meg az nem biztos, hogy leírva felismerjük az ismerősünk nevét, mivel az összerakható több írásjegy kombinációjával is. Például a Kabuto családnév a következő módokon is ismert: 甲, 兜, 加太, 甲頭, 加部東 és 鹿伏兎.
Ezért mikor egy japán bemutatkozik – hacsak nem ad névjegykártyát –, általában azt is részletezi szóban, hogy mely jegyekkel íródott a neve.

Érdekes jelenség, hogy a névadás iránya másik irányba is működhet: mikor nem azt keresik, hogy hogyan alkossanak tárgyakból személyneveket, hanem személynevekből születnek tárgyak nevei.

Valószínűleg nem annyira köztudott, hogy több világszerte ismert japán márka igazából nem más, mint japán vezetéknevek – legtöbbször az alapítójukról neve.
Például a Suzuki egyike a tíz leggyakoribb családnévnek, ami a „csengő” és „fa” írásjegyeiből tevődik össze. Annyiban különböztetik meg a márkát és az embert, hogy míg egy személy nevét kandzsival írják (鈴木), a márkát katakana szótagírással (スズキ).
Vagy például – még mindig az autóknál maradva – a Mazda csak latin betűkkel leírva Mazda, japánul ez マツダ [Macuda], ami szintén egy gyakori vezetéknév (松田).
Ugyanez a helyzet a Yamahával, Toyotával, Kawasakival, Tamiyával, Hondával is.

Ez mondjuk nem idegen jelenség a magyar nyelvben sem, gondoljunk csak a Szamos marcipánra vagy a Rubik-kockára. Mindössze itthon ez nem olyan ismert tény, hogy ha a Suzuki autóról beszélünk, az náluk olyan, mintha mi például azt mondanánk: Szabó autó.

Felhasznált források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_name

http://www.japantimes.co.jp/life/2009/10/11/general/the-long-road-to-identity/#.WLA-P99_fIU

http://surnames.behindthename.com/submit/names/usage/japanese

https://www.tsunagujapan.com/10-japanese-brands-named-after-their-founders/

https://en.wikipedia.org/wiki/Korean_name

Ami nyugaton a horoszkóp, az Japánban a vércsoport. Semmi tudományos megalapozottsága nincsen (ezt ők is tudják), de ettől még régóta tartja magát a hit, hogy a különböző vércsoportokhoz meghatározott személyiség jegyek tartoznak -- ebből következik az a szokás, hogy szeretik összevetni, mely vércsoportok melyekkel hogyan illenek össze, hogyan jönnének ki egymással.

Pl. Ilyen táblázatokat lehet találni (én is a netről szedtem az infót, ami egyáltalán nem megbízható; annyit csináltam csak, hogy lefordítottam és összeszerkesztettem; a rózsaszín betű a nő, a kék a férfi):

Éppen ezért, ha az ember anime szereplők vagy idolok adatlapját böngészi, szinte mindig megtalálható rajta ez az információ is. 

A Sailor Moon-ból Usagi pl. nullás csoportú, ami az elmélet szerint jogos, mert ő vezeti a csapatot (a nullások elvileg a legjobb vezetők)

Ha az ember nem veszi véresen komolyan, akkor jól el lehet szórakozni azzal, hogy áttanulmányozza a csoportokat, és megvizsgálja, vajon mennyire illik rá önmagára és az ismerőseire (már ha tudja akár magáról, akár másról ezt az adatot; ez ugyanis nem olyan könnyen kideríthető infó, mint a horoszkóp, és itthon a legtöbb ember, akit kérdeztem, nem tudta, az övé mi).
Ti tudjátok a saját vércsoportotokat? Én igen, én nullás vagyok :) Már ha ez jelent bármit is. A japán jellemzésben van ami rámillik, van, ami nem.

És hogy mégis melyik csoport milyen tulajdonságokkal rendelkezik?
Erről nagyon sok összefoglalót lehet találni a neten, én most röviden foglalnám itt össze (a példákat pedig a Narutóból vettem, mert azt sokan ismerik):

A csoport ["ei gata"]
A tipikus, japán mentalitás által elvárt viselkedés: szabálykövető, csöndes, szelíd, nem szeret eltérni a szabályoktól. Pl. Hinata, Rock Lee.

B csoport ["bí gata"]
Az A csoportellentéte: szabálykerülő, lázadó, vagány; azon kívül optimista, játékos, rugalmas. Pl. Naruto, Chouji, Kiba, Ino.

0 csoport ["ó gata"]
Vezéregyéniség; magabiztos, lendületes, ambíciózus, céltudatos, lelkesedő. Pl. Sakura, Neji, Temari.

AB csoport ["eibí gata"]
Szélsőségesen tud ingadozni az A és B spektrumán, ezért nagyon szeszélyes. Egyszerre racionális és elvont; érzékeny, ám céltudatos; távolságtartó, akár rideg is lehet. Pl. Sasuke, Itachi, Gaara, Shikamaru.

De ezeket persze ki lehet fejteni jobban is, pl. még több részlet az A személyiségről: jó házigazda, kedves, óvatos, szorgalmas, felelősségteljes, tisztaságszerető, félénk.
Ezek a tulajdonságok általában valóban együtt járnak a tipikus japán mentalitással, úgymond "egy csomagban vannak".

Ezt már én is megfigyeltem, hogy sokszor egyes személyiségjegyek nagy valószínűséggel kéz a kézben járnak más vonásokkal. Pl. a legtöbb japán nyelvet tanuló ember, akit ismertem (és sokat ismerek!) tisztelettudó, kedves, udvarias, csöndesebb, elvontabb, kreatív, érdeklődő, nyitott természet. Ez így egy gyakori "csomag". :) 
Igaz, a vércsoportok szempontjából ezek a jellemzők nem férnének bele egyik kategóriába sem egyöntetűen, mert egyszerre lehetnek A és AB típus. Arról már nem is beszélve, hogy -- mint írtam -- én nullás vagyok, szóval itt megbukott a teória.

Ezért is gondolom, hogy ez a négy kategória iszonyú kevés, hogy érdemben jellemezze az egész emberiséget. Akkor már a 12 horoszkóp -- na meg azoknak az aszcendense, holdjegye, miegymás -- sokkal részletesebb lehetőségeket ad, hogy azzal elszórakozzon az ember.

A vércsoportok témáját is mindössze ezért mondtam el nektek: hogy elszórakoztasson. :) Mennyire igaz a jellemzés rátok? Ismerőseitekre? Na és főleg: anime-és videójáték szereplőkre? Ott ugyanis a karakter kreálásnál sokszor bejátszik, hogy az alkotó választ egy vércsoportot -- mint egyfajta archetípust --, és ahhoz formálja a szereplőt. Így ha egy szereplőnek csak a vércsoportját látjátok, már úgy is nagyban alkothattok a viselkedéséről fogalmat. :)

Na és amit főleg ajánlok nektek, az egy nagyon aranyos manga sorozat (igazából manhwa, mert koreiai, de a linken angolul olvasható), ami rövid fejezetekben mutatja be a különböző vércsoportok személyiségét azon keresztül, hogy mindenféle helyzetben hogyan viselkednének.

Ízelítőként pár oldal abból a részből, ami óvodás korukban mutatja meg a típusokat:

Óvónő: Ne lépjétek át a vonalat!
0 csoport: Miért?



A csoport: nem lépi át a vonalat.

0 csoport: Megvárja, hogy az óvónő elmenjen, és akkor lépi át.

B csoport: már rég átlépte.

AB csoport: beárulja az óvónőnek, hogy kik lépték át.

Mikor mind együtt vannak, az így néz ki:

És még youtube-os rajzfilm verzió is tartozik hozzá :D Sajnos felirat nincs hozzá (csak kínai), de a képekből, gesztusokból így is sok minden átjön.

Az első epizód:

Felhasznált források és egyben ajálott linkek:

http://www.issendai.com/rpgs/takemywings/bloodtypes.htm

https://www.japantoday.com/category/lifestyle/view/the-importance-of-blood-type-in-japanese-culture

Időnként szoktam látni újra és újra felbukkanni azt a tévhitet, hogy Japánba menve könnyedén el lehet boldogulni az angollal -- mivel mindenki tanul ott angolul.
Az állítás második fele igaz: valóban kötelező angolt tanulniuk az iskolában, de az már nem állja meg a helyét, hogy a turista jól meg tudná magát mindenhol értetni japán tudás nélkül.

Ugyan úton-útfélen lehet látni felbukkanó angol feliratokat -- vagy segítési szándékkal, vagy mert az menőnek tűnik --, de néha nem lehet kitalálni, mit akartak vele mondani.

Ezt én például nem tudnám értelmezni -- mármint az angol részét... Megpróbálom lefordítani magyarra, de akkora zagyvaság, hogy nehéz lesz ezt visszaadni:
"Szuper vidám figyelmeztetés!!
Sok nagy őrlés jön nagy vidámsággal túl közel az áram rácsán!
A becsület megkönnyítéséért, találd meg hamar a nagy átjárót sokkal közelebb el.
Sok üdvözlet, kérem."
(Egyébként a japán verzió csak annyit jelent, hogy kisállattal tilos a belépés...-_-)

Ezt talán még az angolból is megérteném, hogy a "ne növesszen kezet a kerítésbe a delfinben kapcsolatos veszély miatt" arra akar figyelmeztetni, hogy ne nyúljak a medence széléhez, mert megharap a vér-delfin.

Tök jó, mikor csak a lényeget nem fordítják le... De legalább angolul köszönték meg a megértésünket (?).

Ez meg nem kicsit gáz jelentésű angol feliratú pulcsi (és mennyi ilyen van!). 

Ezt a pulóvert elnézve átérezhetjük, kb ilyen lehet az ázsiaiaknak, mikor valaki olyat látnak, aki úgy tetováltatott magára valami írásjelet, hogy nem nézett utána (mindig járjatok utána alaposan tetoválás előtt minden általatok nem ismert nyelvű szövegnek, jelnek!!)

Szóval a japánok nagy része eléggé hadilábon áll az angollal... Ugyan ez idővel egyre javul, a fiatalabb generációk esetében, de egész népességre vetítve még nem állnak a helyzet magaslatán.
De könnyen megérthető -- gondoljunk csak bele! Magyarországon is sajnos nagyjából ez a helyzet: szinte mindenki tanul angolul (vagy akár németül stb.) -- mégis, Európán belül sajnos a mi országunkban beszél a lakosság a legkisebb arányban idegen nyelveket.

A tudáshoz az nem elég, ha csak leadják az anyagot.
A híresen alapos japán oktatásnak ez sajnos egy elég gyenge pontja.

Kezdjük ott, hogy Japánban az angol tanár legtöbbször nem is szólal meg angolul egész órán (kivéve persze, ha külföldi). Ezek után talán már kevésbé meglepő, ha elárulom, hogy maguk a diákok sem! Illetve hát ez nem teljesen igaz, elhagyja angol szó a szájukat, de nem szabad beszélgetés formájában, hanem magnóból elhangzik egy-egy mondat, és azt ismétlik utána kórusban. (Néha anélkül, hogy egyáltalán megbeszélték volna, mit is jelentett az, amit hallottak.) Vagy felolvasnak egy könyvből mondatokat, de megint csak gépiesen, nem kap szerepet, hogy eljátszanak egy párbeszédet.

Akkor mit csinálnak órán? (A magnó és a könyv szajkózása mellett?) Hát nyelvtani teszteket töltenek ki! Arra mennek rá nagyon. (Japánban amúgy is minden számonkérés tesztes alapú, szóbeli felelés, vagy kifejtős kérdés nem szokott lenni.)

Teszt, teszt, teszt...

Meg millió szókincset kell még mellé bemagolniuk.
Ehhez olyan nagyszerű tankönyvek is születtek, mint pl. a Non-essential English Vocabulary: Words that will never come up in tests ("Nem alapvető angol szókincs: szavak, amik sosem fognak előfordulni dolgozatban").

Pedig a szögesdrót egy annyira gyakori és fontos szó!



Végül is igazuk van, tényleg azt kapja az ember ettől a könyvtől, amit ígér. :)


Ez mind szép és jó, a nyelvtan és a szókincs valóban egy nyelv építőkövei. De ha az ember nem tanul meg velük építkezni, akkor nem sokat ér.

Angoltanárként azt figyeltem meg, hogy itthon is mindenkinek a beszéd megy a legkevésbé. Ez mondjuk annyiban is érthető, hogy egy iskolai óra túl rövid ahhoz, hogy mindenki szót kaphasson. És hozzá kell tennem: mivel az önálló beszéd a legnehezebb készség, ez alakul ki a legvégére -- később, mint mondjuk a szövegértés vagy hallott beszéd megértése.

Japánban még ha akarnák, se jutna annyi idő egy diákra, ugyanis nem ritka a 40 fős osztálylétszám! 

Az egyetemi felvételin is teszt formájában nyelvtant kérdeznek ki, illetve olyan feladatról is hallottam, hogy a diákoknak be kellett magolnak sok-sok oldal angol nyelvű regény részletet, majd a vizsgán pár ilyen szöveg részletet kaptak, amiből kihagytak pár szót. Na most nekik a hiányzó szavakat kellett emlékezetből beírni oda -- és nem volt jó a szinonima, szó szerint ugyanazt kell, ami eredetileg a regényben volt.
Ennek az égvilágon semmi köze nincs a valódi, hasznos nyelvtudáshoz. Ez pusztán olyan képesség, mintha bemagolnánk a telefonkönyvet.

Jó hír, hogy elvileg 2020-tól olyan angol felvételi vizsgát akarnak majd bevezetni angolból, japánból és matematikából, ami azt méri, "mennyire tud gondolkodni" a diák. Ez már egy elrugaszkodás a hasznosabb tudás fel.
Szóval a japánok maguk is látják az oktatás jelenlegi hiányosságait, és próbálnak tenni ellene.

És ha már hiányosságoknál tartunk, hát sajnos van még: a kiejtés.
Amiről nem tehetnek, hogy a japán nyelvnek nagyon limitált hangkészlete, emiatt nehezen reprodukálja az idegen nyelvet.

Pár angol hangot egyébként mi is nehezen ejtünk ki, pl. a "thank you" úgynevezett "pösze SZ"-ét, de a japánok sokkal nagyobb hátrányban vannak hozzánk képest.
A probléma ott kezdődik, hogy a japán nyelvben nincsen L hang; helyette egy lágyabb R-et használnak (ami néha már tényleg átmegy L-be).
Emiatt például az angol "lover" (szerelmes, szerető) és "rubber" (radírgumi) szavak kiejtése japánul ugyanaz lesz: "rabaa" (ラバー). :D

De sorolhatnám még a hasonló párokat, amik japánul mind ugyanúgy lennének ejtve:
flame - frame, bowling - boring, lake - rake, tower - towel, file - fire, stb.

Annyira nem tudják megkülönböztetni ezt a két hangot, hogy az angol "problem" szót láttam már ilyen formákban leírva (japánok által): "plobrem", "ploblem", "probrem".

Ha igazságos akarok lenni, bevallom, hogy néha "bekapcsol nálam a japán gomb", és olyankor én is R-nek mondom az L-et egy-egy szóban, mikor magyarur beszérek. Ez egy fajta szakmai ártarom. :D

Az L és R keveredése miatt születnek az ilyen viccesen félreírt feliratok:

"Fresh juice" (=friss gyümölcslé) helyett "Flesh juice" (=hús lé)... Guszta.

A helyzetet az is fokozza, hogy a japán írás nem tud leírni mássalhangzó torlódást (ha két mássalhangzó közvetlenül van egymás mellett), kivéve az N hangnál, ezért mindig be kell szúrnia plusz magánhangzókat (legtöbbször az eléggé Ü-sen ejtett U-t).

Így lesz pl. a "hotel"-ből "hoteru", a "concert"-ből "konsaato", a "blouse"-ból (=blúz) "burausu", és még sorolhatnám.
Nem egyszer fordult már velem elő, hogy ha olvastam egy japán szöveget, a katakana szónál torpantam meg, és ahogy böngészgettem a jeleket, hangosan motyogtam a szót, hogy rájöjjek, mi akart ez az angolban eredetileg lenni.

Legmókásabb ilyen élményem az volt, mikor magyar helységneveket próbáltam visszafejteni egy japán nyelvű időjárás jelentés oldalról. Legnehezebb volt rájönnöm arra, mi volt a ジェール ("dzseerü" -- Győr) :)

Ha van kedvetek próbáljátok kitalálni, mik lehetnek az alábbi magyar helységek (magyar fonetikával írom majd a kiejtést, úgy egészen kitalálhatóak):
ナチカニジャ      [nacsikanidzsa]
ケチケメート       [kecsikemeeto]
デブレシェン / デブレセン   [debüresen / debüreszen]
ホルトバージュ  [horütobaadzsü]
ケストヘイ         [keszütohei]


Azt nem lehet mondani, hogy a japánok ne lennének tisztában ezzel a visszás helyzettel -- és van olyan is köztük, aki öniróniával áll a témához :) Ajánlom a figyelmetekbe a japán humorista, Shimura Ken következő jelenetét a japán kiejtésről.
(Nem is kell hozzá tudni japánul, úgy is vicces lesz; de azért angol felirat is van hozzá, csak azt külön be kell kapcsolni.)

Érdekes kérdés, hogy a 2020-as, Japánban rendezett olimpia miatt fog-e változni egy kicsit a helyzet. Én bizakodó vagyok.
Egyelőre viszont mindenkinek azt javaslom, hogy nulla japán tudás nélkül ne induljon turistáskodni ebbe az egyébként csodálatos országba, mert nehéz dolga lesz. Legalább pár alap mondatot sajátítson el mindenki. Vagy tudjon nagyon jól kommunikálni kézzel-lábbal. :)

Felhasznált források:

http://www.japantimes.co.jp/news/2015/06/19/national/new-university-entrance-exams-test-ability-think/#.WGwQUVz3jBI

 https://blog.gaijinpot.com/cant-japanese-people-speak-english/

http://japaneseruleof7.com/why-are-japanese-so-bad-at-english-5-reasons/

http://en.rocketnews24.com/2015/04/07/pronunciation-anxiety-many-japanese-people-dont-want-to-speak-english-unless-its-perfect/

http://en.rocketnews24.com/2014/10/03/whats-wrong-with-english-education-in-japan-pull-up-a-chair/

http://en.rocketnews24.com/2012/07/21/this-japanese-university-english-textbook-is-a-joke-were-too-worried-about-japans-future-to-laugh/

Hadd mutassam be nektek az egyik új kedvencemet: Gudetama-t, a Sanrio cég új figuráját (Hello Kitty is az ő nevükhöz fűződik).
Gudetama egy lusta, alulmotivált tojás, akit mindig noszogatni próbálnak, ő meg próbálja megúszni, hogy bármit csinálni kelljen. Kicsit olyan, mint az interneten szintén nagy népszerűségre szert tevő Grumpy Cat ("morcos macska"), csak Gudetama nem morgós, hanem inkább enervált. Szerintem mindannyian tudunk vele azonosulni, amikor nehezünkre esik kikelni az ágyból :)

Gudetama hangulata ébredéskor

Senki sem szereti, ha piszkálják, hogy keljen fel

Gudetama neve onnan jött, hogy a "tama" a "tamago" (= tojás) rövidülése, a "gude-gude" pedig a "hangeffektje" annak, amikor valakinek semmi energiája nincs bármit is csinálni. A "hangja" a lustaságnak...

Számomra ez mindig is lenyűgöző volt, hogy a japán nyelvben érzelmeknek is lehet úgymond hangja... Na jó, helyesebben szólva hang(ulat)festő szava, de hangalakját elnézve hangeffektnek is beillik.

Egyfajta szinesztézia ez: mikor különböző ingerekhez olyan érzékszervi válaszokat társítanak, amik "normális" esetben nem tartoznának hozzá -- pl. illatokhoz hangokat.
Az iskolai tanulmányokból talán rémlik ez a szó, viszont ez nem csak írói eszköz lehet, hanem mentális állapot, tulajdonság is: nekem is van szinesztéziám, az én fejemben ugyanis a betűkhöz és számokhoz színek társulnak állandó jelleggel (egy szám vagy betű mindig ugyanaz a színű), de ismerek olyat, akinek a zenei akkordok színesek :) Ritka, de van ilyen.

Valahogy a japán nyelvnek ezt a területét is ilyesminek érzem.

Valódi hangokat utánzó szavaink még nekünk is vannak: reccsen, koppan, susog, tülköl, csobban, zakatol, nyávog,  stb.
De hogy "hangeffektet" kapjon például: a múlton való rágódás, az izgatott elragadtatás, a félénkségből adódó döntésképtelenség... És még megannyi hasonló, apró árnyalatokra bontott kifejezés!
Hát ilyenről én nem tudok, hogy nálunk (vagy akármelyik másik, általam ismert nyelvben) lenne.

Ez a téma olyan hatalmas, hogy most egy kis betekintést tudok nyújtani; teljes átnézést nem ígérhetek, ugyanis ahhoz erről egy kisebb könyvet lehetne írni.

Először is nézzük a kategóriákat -- ugyanis 5 is van.

Az igazi hangokat utánzó szavakat 2 csoportba sorolják:

- giseigo [giszejgo] – állati és emberi hangok
Például:
Állatok hangja:
macska nyávogása: nyan [njan] (にゃん, ニャン) / nyaa [njaa] (にゃあ, ニャー)
kutya ugatása: wan-wan [van-van] (わんわん, ワンワン)
kakas kukorékolása: kokekokkoo (コケコッコー)
csibe csipogása: piyo-piyo [pijo-pijo] (ぴよぴよ)
tehén múzása: moomoo (モーモー)
béka brekegése: kero-kero (ケロケロ)
Godzilla (!) + medve hangja: gaoo (ガオー)

Emberi hangok: (nagyon érdekes megfigyelni, hogy bőven van közte olyan, amire nekünk csak körülírásaink vannak)
megköszörülni a torkunkat, hogy felhívjuk a figyelmet: ohon (おほん)
gyerek hangos bömbölése: uwaan (ウワーン)
folyékonyan beszélni egy idegen nyelven: pera-pera (ペラペラ)
titokzatosan nevetni: ufufu (うふふ)
orra alatt motyogni: gonyo-gonyo (ごにょごにょ)
valaki, aki rangban felettünk áll, kioktat, leszid: gami-gami (がみがみ)


- giongo – természeti dolgok és tárgyak által kiadott hangok
Például:
erősen esik az eső: zaa-zaa (ザーザー)
mennydörgés: goro-goro (ゴロゴロ)
víz bugyborékol: kopo-kopo (こぽこぽ)
valami ruhaanyag lágyan lobog a szélben: pata-pata (ぱたぱた)

És vannak a sima utánzó szavak -- más néven hang(ulat)festő szavak (itt néha nem egyértelmű, melyik szó melyik kategóriába esik, láttam sok átfedést különböző táblázatokban)

- gitaigo – állapotokat leíró szavak
Például:
meleg test vagy étel: hoka-hoka (ほかほか)
valami már túl meleg: mushi-mushi (むしむし)
teljesen elázott: bisho-bisho (びしょびしょ)
ragad az izzadtságtól: beta-beta (べたべた)
félálomban lenni: utsura-utsura (うつらうつら)

- giyougo [gijógo] – fizikai állapotot, mozgást leíró hangok, leginkább gyalogláshoz és utazáshoz köthető hangok, szavak
Például:
céltalanul ténfereg: uro-uro (うろうろ)
"csigatempóban" halad: noro-noro (のろのろ)
remegő térdek (vagy egyéb ízületek): gaku-gaku (がくがく)

körbenézegetve keres valamit: kyoro-kyoro (きょろきょろ)

Kyoro-kyoro

- gijougo [gidzsógo] – érzelmi állapotokat leíró szavak (ezek a kedvenceim)

Például:
a múlton rágódik: kuyo-kuyo (くよくよ)

reménytelin boldog: uki-uki (うきうき)
zavarban van vagy félénk, ezért nem tud döntést hozni: moji-moji (もじもじ)
boldogan, lelkesen izgatott: waku-waku (わくわく)
ingerült: ira-ira (イライラ)
szórakozott (aki nem is figyel oda): uka-uka (うかうか) 

Moji-moji



Amit ezekkel kapcsolatban én a legérdekesebbnek találtam, hogy nem mindig csak úgy véletlenszerűen találták ki ezeket a hangsorokat, hanem van benne szabály, logika -- mind írás, mind hangválasztás terén.

A hangokat illetően beszélnünk kell kicsit a zöngés-zöngétlen hangpárokról.
A párok a következők: K-G, SZ-Z, T-D, H-B (az első a zöngétlen, a második a zöngés)
E párok mindkét tagja ugyanott képződik a szájban és torokban, csak egyiknél megrezegtetjük a hangszalagot (érezni is, ha odatesszük a kezünket a torkunkra), a másiknál nem.

Ha már hangpárok léteznek, szópárok is, ahol annyi a különbség, hogy amíg egy hang halkabb (pl. kopogtatás), addig a zöngétlen hanggal írják le, de amint durvábban, erősebben műveljük ugyanazt (pl. már dörömbölünk az ajtón), akkor annyiban változik a kifejezés, hogy a zöngétlen hangból zöngés lesz.
(de ez nem mindig egyértelmű, például az éllathangokat lehet egyik és másik írástípussal is írni)

Hogy néhány konkrét példát is mutassak:

kopogás: kon-kon
dörömbölés: gon-gon

megkocogtat, ujjával dobol: ton-ton
dobon dobol : don-don

csillog-villog: kira-kira
vakítóan ragyog: gira-gira

Ami pedig az írást illeti: szinte minden hangutánzó szót szótagírással írnak (bár néhánynak írásjele is van, de ritkán használják), amiből két ábécé létezik -- a hiragana (amit elsősorban nyelvtani ragok írására használnak), és a katakana (ennek a fő szerepe az idegen eredetű szavak átírása)
És hogy melyik hangutánzó szót melyikkel írják?
A halkabb, lágyabb hangokat inkább a gömbölydedebb hiraganával, amik viszont erősebb, durvább hangok, azokat a szögletesebb katakanával. 


És nem csak mangában hangeffektekként lehet ezeket odaírni, hanem mondatokba is foglalják a legtöbbet, igeként, mellléknévként, határozószóként stb.
pl.
Shatsu ga bisho-bisho ni nurete shimatta. = Teljesen csuromvizesre ázott a pólóm.
Hoka-hoka no niku wo tabetai. = Jó meleg [sült]húst szeretnék enni.
Nodo ga iga-iga suru. = Kapar a torkom.

Hogy animés példákat is mondjak: egy külön kisebb kötetet megérne a Pokémon figurák neveinek kielemzése. Most csak a legismertebb állatkának, Pikachu-nak a nevét szeretném itt megosztani (főleg mivel a legtöbb pokémonnak más a neve japánul és külföldön).
pika-pika = szikrázik
chu / chuu = amilyen hangot az egér kiad ("cin-cin") (de egyébként a puszi hangja is ez...)
Tehát egy elektromosan szikrázó egér :) Mi más lenne? (Elektromos puszi?...)

Pika-pika 

Másik animés példa: szintén egy kedvenc szavam a "tsundere", ami ráadásul két hanglefestő szóból tevődött össze.
A "tsundere" olyan személy -- főleg az animék világában, mert erősen kétlem, hogy sok ember működne így --, aki először "tsun-tsun" viselkedik (hűvösen, távolságtartón,még akár goronbán is; és valóban hangot fest le: mikor valaki az orrát felhúzva elfordítja a fejét), majd fokozatosan felenged, meglágyul, és "dere-dere" lesz (szerelmes, flörtölő, szeretetteljes).



Videojátékos példa: a Pac-man ezeréves játék, de szerintem szinte mindenki ismeri.
Na és vajon miért hívják őt Pac-man-nek?
...
paku-paku = eszik (habzsolva tömi magát, vagy tátogatja a száját)

Újabb rejtély oldódott meg. :D

Viszont ennyi sok gépelés után is még mindig csak éppen hogy megkarcoltuk az utánzószavak témáját. Ha érdekelt titeket, olvassatok utána a neten (a bejegyzés legalján ajánlok én is pár linket), mert ezeket használva sokkal "japánosabb" lesz a beszédetek. :)

Végezetül álljon itt egy videó, ahogy az egyik kedvenc japános Youtube videósom, Rachel (aki kint él Japánban a japán férjével) és egy másik videós lány, Sharla, próbálják kitalálni a kulönböző utánzó szavakról, hogy melyik mit takar, több-kevesebb sikerrel. :)
Nektek sikerült valamelyiket helyesen megtippelni? :)

Felhasznált források (és egyben link ajánló):

Székács Anna: A japán hangutánzó, hangfestő szavak és a műfordítás (http://elib.kkf.hu/okt_publ/szf_06_26.pdf)

https://www.tofugu.com/japanese/japanese-onomatopoeia/

http://www.punipunijapan.com/japanese-animal-sounds/

https://en.wikibooks.org/wiki/Japanese/Vocabulary/Onomatopoeia 

Fejesugrásra felkészülni! ^^

Aki valaha is tanult idegen nyelveket, tudja, hogy sok olyan szó, kifejezés létezik minden nyelvben, ami más nyelveken nem biztos, hogy közvetlenül lefordítható -- illetve ha le is fordítjuk, hülyén hangzik, vagy esetleg csak hosszabban körülírható.

És most nem is az olyan (egyébként csodás) szavakra gondolok, mint például a "komorebi", ami azt jelenti, hogy "a falevelek között áttűző napsugarak".

Komorebi

Vagy a másik kedvenc ilyen nehezen körülírható szavam, a "wabi-sabi" [vabi-szabi], ami az olyan életszemléletet és esztétikai értéket jelenti, amikor a tökéletlenségben, szabálytalanságban is meglátjuk a szépet, és elfogadjuk az élet múlandóságát, körforgását. (Személy szerint nem csak ez a kifejezés tetszik, hanem az ilyen fajta dizájn is.)

Wabi-sabi csésze

Amin inkább elgondolkoztam, azok a leggyakrabban előforduló japán köszönések, kifejezések, amiket elsőkként tanítanak a tankönyvek, mégis, hiába abszolút kezdőknek szólnak, oldalakat lehetne róluk magyarázni, és azáltal a japán lélek és szemlélet mélyére áshatunk.

Egyik leggyakrabban előforduló mondat, amit számtalan helyzetben elsüthetnek, az a
"Yoroshiku onegaishimasu" [joroskü onegájsimasz].

Ha szétbontjuk elemeire, ezeket kapjuk:
yoroshii = jó, rendben
Ha pedig egy melléknév végén az -i levágódik, és helyére -ku kerül, az módhatározó képző.
(pl. hayai = gyors --> hayaku = gyorsan)
Tehát a yoroshiku = jól.
Viszont ha ezt a szótárba beírjuk, az már azt írja ki: "örvendek". Hűha, most akkor mi is van?
Hát először is valóban az a helyzet, hogy tényleg gyakran szokták akkor mondani, amikor megismerkednek valakivel, és más nyelvben ilyenkor elhangzik, hogy "örvendek", ezért olyankor így fordíthatjuk. De mivel nem csak ilyenkor használják, borul ez a fajta jelentés.

Hogy megértsük, megint vissza a szó szerinti jelentéshez. Az "onegaishimasu" azt jelenti, "kérem/kérlek", szóval az egész kifejezés együtt olyasminek fordítható, hogy "kérlek, legyél velem kedves" -- olyan értelemben, hogy "kérlek, legyél velem segítőkész".

Japánban hatalmas jelentősége van a kölcsönös szívesség-tevő hálózatnak.
A sok személy felé való leköteleződés adja egy japánnak élete "küldetését".
(Legalábbis az ottani hagyományos társadalmi közfelfogás ezt az életutat kínálja, egyéni eltérések lehetnek.)

Náluk nem alakult ki olyasmi erkölcsi kódex, mint a keresztény világban, az ő felfogásuk szerint nem létezik úgy se túlvilág és se bűn, mint a nyugaton. Ami egyedüli elítélendő bűnnek számít, az az, ha az ember nem teljesíti a kötelességét -- legyen szó kötelességről a szülő, gyerek, főnök, iskola, munka, császár felé stb. (Viszont ha valaki elvégezte a kötelességét, a szabadidejében azt csinál, amit akar; ezért is volt elfogadottabb ott a homoszexualitás -- ha közben a családalapítás kötelességének attól még eleget tett az ember. Na meg persze a lopást, ölést, stb. büntetik, de nem volt ilyen vallási parancsba foglalva.)
Nem gondoltak soha sokat a túlvilágra, helyette a fizikai, hétköznapi életben akarnak boldogulni, a sintó is erről szól. Ehhez pedig elengedhetetlen harmóniába kerülni a környezetükkel. Mindent ennek rendelnek alá, ezért mutatják ki kevésbé az érzelmeiket, véleményüket, nehogy felborzolják bárki kedélyét. És ezért volt fontos két részre kategorizálniuk az embereket: azokra, akik a belső körbe tartoznak (uchi), és akik a külső körbe (soto).

Aki a belső körbe tartozik, afelé tartoznak segítői kötelezettséggel -- ilyen esetben mérhetetlen udvariasságot lehet tapasztalni a részükről.
Ellenben aki soto, azt akár levegőnek is nézik. Nem szokták vadidegeneknek megtartani az ajtót, segíteni csomagokkal, még babakocsis kismamáknak sem, ha azok nem ismerősök. Ritkán előfordulhat, hogy segítenek egy idegennek, de nem jellemző.
Nem úgy udvariasak, mint ahogy azt mi definiáljuk. Mi nyugaton azt tanuljuk (vagy belső motiváltságból is tesszük), hogy mindenkivel udvariasak legyünk egy szinten: a boltossal, a szomszéd nénivel, a pincérrel stb. Náluk viszont helyzetenként változik az íratlan megegyezés, hogy ki éppen milyen rangban van, és aszerint lesz udvarias vagy éppen nagyon nem az. Egy japán ügyfél / vendég köszönés nélkül jön-megy a boltba be és onnan ki, nem üdvözöl és nem köszön meg semmit az eladónak. Étteremben szintúgy. Mert aki fizetővendég, az egyfajta király olyankor. És ennek ellenpólusaként az eladó és pincér a legudvariasabb nyelvezetet fogja használni a vendéggel szemben.

Íratlan szabály és szokások ide vagy oda, azért az emberi természet mindenhol egyforma, és ebbe az is beletartozik, hogy mindenkinek jólesik a kedvesség. Így van ez a japánokkal is: olvastam több interjút, ahol arról beszélnek, hogy mennyire örülnek annak, mikor a külföldi turisták a japán vendégekkel ellentétben köszönnek és köszönetet is mondanak bármiért, pl. ha megkapják a visszajárót. Szóval tegyetek csak ti is nyugodtan így, ha kijuttok. :)
A másik vonás, amivel nyugatiként népszerűek vagyunk a japánoknál: a lovagiasság! (Japánul ezt az angol "ladies first" kifejezéssel emlegetik.)
Szóval ha valaki japán barátnőt szeretne, csak hajrá, kövesse csak a nyugati illemszabályokat ;) )

Tehát ha valaki idegen, vagy esetleg az éppen a szerepe, hogy kiszolgáljon minket, azzal a japán illemszabályok szerint nem kell "kedvesnek" lenni.

De amint bármi miatt olyan kapcsolatba kerülünk valakivel, hogy nem leszünk többé idegenek, számítunk a másik segítségére, együttműködésére, jóindulatára, támogatására, elhangzik a yoroshiku onegaishimasu.
Akár vele együtt kell dolgoznunk valamin (akár rövidebb vagy hosszabb távon), akár segített vagy segíteni fog valamelyik rokonunknak, ezzel kérjük a támogatását, jóindulatát.
Illetve ettől függetlenül még az ügyfeleket is szokták kérni ezzel a mondattal cégek és a kiszolgáló személyzet, de ilyenkor a "yoroshiku onegaishimasu" nem is az udvarias jóindulatára vonatkozik, hanem hogy továbbra is maradjon ügyfelük, és látogassa őket -- magyarán: költsön ott pénzt. :)

De még mindig nem fedtünk le mindent. Továbbra is azt jelenti: "legyél velem kedves". Ezért akár olyankor is használhatjuk, ha bocsánatot kérünk: "legyél velem megértő, elnéző" = "köszönöm a megértésed".

Tovább megyek: arra is használhatjuk, hogy valakinek az üdvözletünket küldjük, pl. "Okaasan ni yoroshiku ne" = "Üdvözlöm anyukádat."
Ebből kifolyólag pedig néha tényleg lehet csak sima köszönés, akár barátok között is, ha mondjuk megbeszélték, hogy mikor találkoznak. Csak olyankor elhagyják az onegaishimasu-t.

Mivel mással is zárhatnám le, mint hogy: Mina-san, yoroshiku onegaishimasu! :D
皆さん、宜しくお願いします。^^

Először is fontos leszögezni: bármelyik országnak a külföldre exportált ország-imázsa különbözni fog az ott megtapasztalható hétköznapi élettől.
Úgy is mondhatnám, ez olyan, mint egy multivitamin: mesterségesen lesz összesűrítve, összekondenzálva minden jó, csak éppen természetes közegében az úgy, olyan sűrűségben és összetételben nem fog előfordulni soha.

Engem nagyon érdekel a japán kalligráfia, tetszik a hagyományos építészetük, szeretem a mangákat, animéket, haikukat, hagyományos japán ukiyo-e festészetet, origamit, érdekel a teaszertartás, tetszenek a zen kertek, és még sorolhatnám. Ott van még japán kultúraként a szumó, a nó színház, a karuta stb.
Ám egy átlag japán ezekhez nem fog érteni, nem fogja érdekelni, vagy maximum ezekből egy-kettő (még az animék sem, a japánok többsége felnőve már nem néz, de erről majd máskor írok bővebben).
Egy átlagos japán iskolás lány például semmiben nem különbözik bármelyik másik országban élő hasonló korú, tipikus lánytól: érdekli a divat, a fiúk, próbál fogyókúrázni, és a barátnőivel pletykál, nevetgél, shoppingol. Ha foglalkozik is a saját kultúrája hagyományaival, akkor is csak néhánnyal, nem ilyen mennyiségben.

Ugyanúgy, ahogy nálunk sem tud minden magyar néptáncolni, matyó hímzéssel hímezni, gulyást főzni, nyereg alatt puhítani a húst, és még sorolhatnám. Ezek csak a turisztikai irodáknak a színes reklámjaik.
Egyszer beszélgettem egy Magyarországon élő japánnal, akit az ősmagyar kultúra vonzott ide. Érdekes volt megfigyelni ezt a fordított helyzetet: bevallotta, hogy kicsit csalódott, mert a mindennapok egyáltalán nem olyan vadregényesek itt, mint a legendás ősmagyar életmód.

A távoli mindig sokkal egzotikusabb, mint amibe beleszülettünk. :)

Amíg az ember túl közelről néz valamit, illetve nem tudja semmihez sem viszonyítani, addig nem fogja meglátni azt igaz valójában. Így vagyunk a saját kultúránkkal is.
Nekem is Japánba kellett kimennem ahhoz, hogy letisztuljon, mit szeretek az otthonomból, mitől érzem azt otthon(os)nak, mitől lesz az sajátságosan magyar.
Nem a csárdás, nem a hortobágyi húsos palacsinta, nem a gémeskút, nem a hátranyilazás -- nekem sokkal inkább a lecsó, a paprikás krumpli, a zsíroskenyér, a szalonnasütés; a kisboltok; a panelházak és játszótereik (igen, én szeretem ezeket); a villamos; hogy tudom, mit lehet kapni a boltban, és mit hol találni a polcon; az, hogy ha valahol sorban állunk, előfordul, hogy barátságosan szóba elegyednek az idegenek is egymással; az, hogy szinte mindenki látta és szereti a Macskafogót (és tud belőle idézni) és a Bud Spencer - Terence Hill filmeket; karácsonykor a fenyőfa, szaloncukor és csillagszóró illatának egyvelege; a sok remek magyar író (pl. Szabó Magda, Fehér Klára, Németh László, Örkény, Karinthy, Moldova); nyáron a strandon a lángos, a hekk és a sült kolbász összekeveredő illata; és igazából még mindig sok minden megfoghatatlan homályban leledzik számomra is, és csak valószínűleg akkor derülne rájuk fény, ha megint hosszabb ideig külföldön lennék.

Még egy dolgot elmesélek ehhez adalékként; sokat tanultam Magyarországon élő külföldiektől is a saját kultúrámról. Egy volt német kollégám például azt mondta, hogy többek között azt szereti bennünk, hogy ha mi megkérdezzük, hogy van a másik, akkor azt mindig komolyan gondoljuk (legalábbis sokkal komolyabban, mint az angol anyanyelvűek, akinél a "how are you" puszta köszönéssé alakult). És szerette a humorunkat is.

 A japán hétköznapok is eléggé -- hétköznapiak. Valóban. De abban is meg lehet találni az otthonosat. Van, ami meg onnan hiányzik. Például (most így a teljesség igénye nélkül) a nagyon kényelmes praktikus bicikli, amivel bevásárolni jártam; a nagyon enyhén grapefruit ízű ásványvíz, amiből akármennyit meg tudtam inni; a tatamis szobáim; a 100 yenes bolt; a karaoke; a kis kapszula automaták; az udvarias kőművesek; a halál pontos szerelők; a yakisoba-szendvics; hogy mindenki vagy tökéletesen békén hagyott, vagy nagyon kedvesen, barátságosan közelített felém; a kis aranyos szentélyek mindenfelé; a csodálatos parkok és kastélyok; purikura; és még sorolhatnám.

Itthon meg ezek nincsenek.
Ha az ember valahol otthonra lelt, és eljött onnan, egyszerre lett tőle több is és kevesebb is. Kevesebb, mert ott hagyta lelke egy darabját, de több is, mert sok kedves emlékkel gyarapodott. Így jártam én is. Ezek lettek az én japán hétköznapjaim.
Magyarországon ezeket nem tudom reprodukálni. Ezért helyette újra körülveszem magam mindazzal, ami korábban is elvarázsolt a japán kultúrából.

A falamon festett kalligráfiák vannak, az asztalomon maneki neko, Totoro és egy régi japán tanáromtól kapott ukiyo-e festmény áll, az asztali tolltartómon pedig kokeshi gésa baba díszeleg.

Van rizspapír napernyőm, sok japán témájú könyvem (regények, tankönyvek, útikönyvek), mangáim, japán kendőm, kimonóm, legyezőm.

Egy másik falra meg anime szereplőkről kinyomtatott képeket ragasztgattam ki.
Szeretem ezeket a szimbólumokat, elvarázsolnak, megnyugtatnak.

Úgy hívom ezt, hogy "sárkányt röptetek": a testem itt van a földön, de a lelkem messze repül, biztonságban, mert a fonal azért mégis csak a földre köt -- de hála a repülésnek, a hétköznapi szürkeségbe sem veszek bele.

Sziasztok! ^^

Pár szót magamról: Budapesten élek, japánt és angolt tanítok. Kétszer jártam már Japánban, egyszer ösztöndíjjal, egyszer meg turistaként.

Mindig is mélységesen érdekelt a Távol-Kelet, 17 évesen kezdtem el japánt tanulni a gimiben, utána egyetemen a fő szakom mellett folytattam. (Csak félreértések elkerülése végett: már rég nem vagyok tanuló, elmúltam 30 is. Csak gyakran hisznek sokkal fiatalabbnak.)

Nagyon sok minden érdekel, ami Japánnal kapcsolatos: építészet, zen buddhizmus, kalligráfia, kimonók, mitológia, maga a japán nyelv, szokások, babonák, és persze az anime és manga. :)

Ha érdekel titeket a japán tanulás, akkor keressétek fel a youtube csatornám, ahol teljesen az alapoktól mutatok sok dolgot.
Sajnos most beláthatatlan ideig nem fogok tudni új leckét feltenni, mert nagyon sok a munkám. Nem hagytam örökre abba, de egyelőre nem tudom, mikor fogom tudni folytatni. Aki már végig tanult onnan mindent, annak még javaslom a "japán percek" blogot a folytatáshoz. Illetve angolul rengeteg tanulós oldal van.

A Facebook oldalamon is vannak tanító jellegű posztok, illetve ott nagyon sok kultúrával kapcsolatos érdekességet is olvashattok, pl. szokásokról, illemszabályokról, ünnepekről, közmondásokról, szókincsről, írásjelekről.

Ezt a blogot azért indítottam, hogy itt a kevésbé tanulósabb, jobban személyesebb, lazább, de Japán vonatkozású dolgokat írhassam le, hogy én magam mikre csodálkozok rá nap mint nap, ahogy Japánról olvasok/nézek videót, és mik a saját gondolataim, benyomásaim.