Fejesugrásra felkészülni! ^^

Aki valaha is tanult idegen nyelveket, tudja, hogy sok olyan szó, kifejezés létezik minden nyelvben, ami más nyelveken nem biztos, hogy közvetlenül lefordítható -- illetve ha le is fordítjuk, hülyén hangzik, vagy esetleg csak hosszabban körülírható.

És most nem is az olyan (egyébként csodás) szavakra gondolok, mint például a "komorebi", ami azt jelenti, hogy "a falevelek között áttűző napsugarak".

Komorebi

Vagy a másik kedvenc ilyen nehezen körülírható szavam, a "wabi-sabi" [vabi-szabi], ami az olyan életszemléletet és esztétikai értéket jelenti, amikor a tökéletlenségben, szabálytalanságban is meglátjuk a szépet, és elfogadjuk az élet múlandóságát, körforgását. (Személy szerint nem csak ez a kifejezés tetszik, hanem az ilyen fajta dizájn is.)

Wabi-sabi csésze

Amin inkább elgondolkoztam, azok a leggyakrabban előforduló japán köszönések, kifejezések, amiket elsőkként tanítanak a tankönyvek, mégis, hiába abszolút kezdőknek szólnak, oldalakat lehetne róluk magyarázni, és azáltal a japán lélek és szemlélet mélyére áshatunk.

Egyik leggyakrabban előforduló mondat, amit számtalan helyzetben elsüthetnek, az a
"Yoroshiku onegaishimasu" [joroskü onegájsimasz].

Ha szétbontjuk elemeire, ezeket kapjuk:
yoroshii = jó, rendben
Ha pedig egy melléknév végén az -i levágódik, és helyére -ku kerül, az módhatározó képző.
(pl. hayai = gyors --> hayaku = gyorsan)
Tehát a yoroshiku = jól.
Viszont ha ezt a szótárba beírjuk, az már azt írja ki: "örvendek". Hűha, most akkor mi is van?
Hát először is valóban az a helyzet, hogy tényleg gyakran szokták akkor mondani, amikor megismerkednek valakivel, és más nyelvben ilyenkor elhangzik, hogy "örvendek", ezért olyankor így fordíthatjuk. De mivel nem csak ilyenkor használják, borul ez a fajta jelentés.

Hogy megértsük, megint vissza a szó szerinti jelentéshez. Az "onegaishimasu" azt jelenti, "kérem/kérlek", szóval az egész kifejezés együtt olyasminek fordítható, hogy "kérlek, legyél velem kedves" -- olyan értelemben, hogy "kérlek, legyél velem segítőkész".

Japánban hatalmas jelentősége van a kölcsönös szívesség-tevő hálózatnak.
A sok személy felé való leköteleződés adja egy japánnak élete "küldetését".
(Legalábbis az ottani hagyományos társadalmi közfelfogás ezt az életutat kínálja, egyéni eltérések lehetnek.)

Náluk nem alakult ki olyasmi erkölcsi kódex, mint a keresztény világban, az ő felfogásuk szerint nem létezik úgy se túlvilág és se bűn, mint a nyugaton. Ami egyedüli elítélendő bűnnek számít, az az, ha az ember nem teljesíti a kötelességét -- legyen szó kötelességről a szülő, gyerek, főnök, iskola, munka, császár felé stb. (Viszont ha valaki elvégezte a kötelességét, a szabadidejében azt csinál, amit akar; ezért is volt elfogadottabb ott a homoszexualitás -- ha közben a családalapítás kötelességének attól még eleget tett az ember. Na meg persze a lopást, ölést, stb. büntetik, de nem volt ilyen vallási parancsba foglalva.)
Nem gondoltak soha sokat a túlvilágra, helyette a fizikai, hétköznapi életben akarnak boldogulni, a sintó is erről szól. Ehhez pedig elengedhetetlen harmóniába kerülni a környezetükkel. Mindent ennek rendelnek alá, ezért mutatják ki kevésbé az érzelmeiket, véleményüket, nehogy felborzolják bárki kedélyét. És ezért volt fontos két részre kategorizálniuk az embereket: azokra, akik a belső körbe tartoznak (uchi), és akik a külső körbe (soto).

Aki a belső körbe tartozik, afelé tartoznak segítői kötelezettséggel -- ilyen esetben mérhetetlen udvariasságot lehet tapasztalni a részükről.
Ellenben aki soto, azt akár levegőnek is nézik. Nem szokták vadidegeneknek megtartani az ajtót, segíteni csomagokkal, még babakocsis kismamáknak sem, ha azok nem ismerősök. Ritkán előfordulhat, hogy segítenek egy idegennek, de nem jellemző.
Nem úgy udvariasak, mint ahogy azt mi definiáljuk. Mi nyugaton azt tanuljuk (vagy belső motiváltságból is tesszük), hogy mindenkivel udvariasak legyünk egy szinten: a boltossal, a szomszéd nénivel, a pincérrel stb. Náluk viszont helyzetenként változik az íratlan megegyezés, hogy ki éppen milyen rangban van, és aszerint lesz udvarias vagy éppen nagyon nem az. Egy japán ügyfél / vendég köszönés nélkül jön-megy a boltba be és onnan ki, nem üdvözöl és nem köszön meg semmit az eladónak. Étteremben szintúgy. Mert aki fizetővendég, az egyfajta király olyankor. És ennek ellenpólusaként az eladó és pincér a legudvariasabb nyelvezetet fogja használni a vendéggel szemben.

Íratlan szabály és szokások ide vagy oda, azért az emberi természet mindenhol egyforma, és ebbe az is beletartozik, hogy mindenkinek jólesik a kedvesség. Így van ez a japánokkal is: olvastam több interjút, ahol arról beszélnek, hogy mennyire örülnek annak, mikor a külföldi turisták a japán vendégekkel ellentétben köszönnek és köszönetet is mondanak bármiért, pl. ha megkapják a visszajárót. Szóval tegyetek csak ti is nyugodtan így, ha kijuttok. :)
A másik vonás, amivel nyugatiként népszerűek vagyunk a japánoknál: a lovagiasság! (Japánul ezt az angol "ladies first" kifejezéssel emlegetik.)
Szóval ha valaki japán barátnőt szeretne, csak hajrá, kövesse csak a nyugati illemszabályokat ;) )

Tehát ha valaki idegen, vagy esetleg az éppen a szerepe, hogy kiszolgáljon minket, azzal a japán illemszabályok szerint nem kell "kedvesnek" lenni.

De amint bármi miatt olyan kapcsolatba kerülünk valakivel, hogy nem leszünk többé idegenek, számítunk a másik segítségére, együttműködésére, jóindulatára, támogatására, elhangzik a yoroshiku onegaishimasu.
Akár vele együtt kell dolgoznunk valamin (akár rövidebb vagy hosszabb távon), akár segített vagy segíteni fog valamelyik rokonunknak, ezzel kérjük a támogatását, jóindulatát.
Illetve ettől függetlenül még az ügyfeleket is szokták kérni ezzel a mondattal cégek és a kiszolgáló személyzet, de ilyenkor a "yoroshiku onegaishimasu" nem is az udvarias jóindulatára vonatkozik, hanem hogy továbbra is maradjon ügyfelük, és látogassa őket -- magyarán: költsön ott pénzt. :)

De még mindig nem fedtünk le mindent. Továbbra is azt jelenti: "legyél velem kedves". Ezért akár olyankor is használhatjuk, ha bocsánatot kérünk: "legyél velem megértő, elnéző" = "köszönöm a megértésed".

Tovább megyek: arra is használhatjuk, hogy valakinek az üdvözletünket küldjük, pl. "Okaasan ni yoroshiku ne" = "Üdvözlöm anyukádat."
Ebből kifolyólag pedig néha tényleg lehet csak sima köszönés, akár barátok között is, ha mondjuk megbeszélték, hogy mikor találkoznak. Csak olyankor elhagyják az onegaishimasu-t.

Mivel mással is zárhatnám le, mint hogy: Mina-san, yoroshiku onegaishimasu! :D
皆さん、宜しくお願いします。^^